Megtörtént a magas szintű bejelentés földönkívüliek és a nemzetközi háttérhatalom létezéséről !


Olyan dolog történt, ami világraszóló visszhangot kellett volna kapjon. 
Hivatalos és magas szintű bejelentés hangzott el mind a Földet évezredek óta látogató földönkívüli fajokról, mind a Földet irányító háttérhatalmi erőkről és azok főbb szervezeteiről. 

Nem más jelentette ezt be és kérte számon a többi kormányon is az igazság "teljes felfedését" (Full Disclosure), mint Kanada volt honvédelmi minisztere, Paul Hellyer. Érdemes mindenkinek végighallgatnia a teljes beszédet! 
Citizen Hearing On Disclosure (CHD) konferencia múlt hónapban Washington DC-ben zajlott le, amely tulajdonképpen magas szintű szakértők és tanúk meghallgatása annak érdekében, hogy az emberiség minél előbb tudja meg az igazságot ebben a kérdésben. 


Jelmondatuk: "Ha a Kongresszus nem végzi el a dolgát, az emberek majd megteszik!" 


A Földön élnek földönkívüliek, legalább 4 különböző faj látogatja a Földet, melyek valószínűleg eltérő szándékokkal teszik ezt. Elmondta Paul Hellyer, hogy  tudomása van arról is, hogy legalább ketten az amerikai kormánynak dolgoznak. 
Az emberiségnek joga van tudni a létezésükről és a már kialakult együttműködésről. 

Majd rátér arra, ami minket is közvetlenül érint és része a körülöttünk felépített teljes megtévesztésnek, magának a Matrixnak, melynek a lebontásában sok-sok igazságkutató ember részt vesz....: 

Nektek már nem újdonság,  - de sok ember még mindig nincs tisztában azzal - , hogy "a Földet egy titkos társaság vezeti, amelynek tagjai a Külkapcsolatok Tanácsa (CFR), a Bilderberg-csoport és a Háromoldalú Bizottság (Trilateral Commission), a Nemzetközi Bankkartell, az Olajkartell, a különböző hírszerző szervezetek tagjai és a katonai junta választott tagjai, ők titokban akarják tartani ezeket az információkat az emberiség előtt." 

És akkor még nem is beszéltem a 13 vérvonalhoz tartozó Családról, az Illuminati Vérvonalról, mely az egész piramist uralja, a tetején egy nagy családdal....... (ezt pedig teszem hozzá én... SBG Buddha)

0 comments:

Post a Comment