A belbiztonság embere segíteni akar: "A szabadság végnapjait élitek! Ez durvább, mint bárki képzelné !"


„De hiszen, ezt már mind tudjuk,” válaszoltam. 
Úgy nézett rám, mint még soha korábban és erősen mellbebökött:  
- „Nem Jack. Nem tudod ! ” mondta.
„Ez komolyabb, mint képzelnéd, komolyabb, mint bárki képzelné. "
Nagyon érdekes, mert ezt a cikket tegnap mikor megláttam angolul, azonnal szerettem volna megosztani veletek, mivel saját forrásaim jelzéseivel is egybevágnak az alábbiak. Sajnos nem tudok mást írni, mint, hogy ez valóság!

Tudom, hogy az emberi psziché úgy működik, hogy "Úgysem...", és "biztos nem itt" és "nem velem" történne ez. A történelem ismételni fogja önmagát, mert mindenki mindig ezt gondolja....... A következő cikk forrása a Northeast Intelligence Network. Köszönet IdokJelei-nek, hogy gyorsan le is fordította.

Előtte egy friss esemény, mely szintén kapcsolódik a zajló folyamatokhoz: Érdekes egybeesés történt már megint a hétvégén : 
Los Angelesben nagyszabású terrorelhárítási gyakorlat zajlott, amikor közben Santa Monica külvárosban és élesben 4 halottal járó lövöldözés, melyben az elkövető is meghalt.
Persze ez lehet véletlen is, mint tudjuk, de ne magát az eseményt nézzétek, hanem ami ilyenkor zajlik. A lakosság trenírozása és szoktatása valamihez, amit úgy is nevezhetünk, hogy a katonaság és rendőrség (a kettő között lassan már nincs különbség) folyamatos jelenléte és állandó kontroll. Ellenőrzőpontok felállítása, az emberek vegzálása, ellenőrzése akár az otthonában is.

Valami nincs rendben.
Valami nagyon nincs rendben.

A gazdaság évek óta a szakadék szélén. Hivatalos bejelentés nincs, de minden adat azt mutatja, hogy az USA újabb recesszióba lépett. Az enyhe növekedést mutató hivatalos statisztikákat a Fed intézkedései generálják mesterségesen. 
Az USA államadóssága
a GDP-jének jóval 100%-át meghaladó összeg, a húzó Japán gazdaság is már csak pénzt nyomtat és orosz rulettet játszik, az Euró halála itt van a nyakunkon, mindenki által látható módon végnapjait éli és gyakorlatilag a sorsa megpecsételődött. 

A közel-keleten forr a hangulat. Az oroszok elindították csendes-óceáni flottájukat, az USA pedig csapatok bevetését tervezi Szíriában, gyakorlatilag bármelyik pillanatban.

Az Egyesült Államok elnöke, kormánya és beosztottaik belföldi titkosszolgálati szervé alakultak és egyik ügynökséget a másik után érik utol a különböző botrányok. Egyre többen szeretnék tudni, hogy mi is történik a zárt ajtók mögött.

Egyértelmű: valami nincs rendben. Természetesen senki nem mond semmit, legalábbis hivatalos minőségben nem. Nem marad más hátra, mint megpróbálni önállóan összekötni az alternatív médián keresztül rendelkezésre álló pontokat. 

Arra nyilván nem számíthatunk, hogy a kormány egyszer csak bejelenti, hogy valami nagyon rossz dolog történt vagy van készülőben. Létezik azonban néhány ember a hivatalos intézmények berkein belül, akik életük kockáztatása árán is megpróbálják informálni a nyilvánosságot, hogy mindenki felkészülhessen.

Persze sokan nem veszik komolyan az anonim forrásokat, de amennyiben körbetekintve azt látjuk, hogy az események nagyon is egybevágnak a források által közvetített információkkal, talán érdemes odafigyelni.

Egy DHS (Belbiztonsági Minisztérium) forrás által 2012 decemberében közzétett hír például azt közölte, hogy 2013 tavaszán támadás indul a nemesfémek ellen, ami komoly jelzésként szolgál az események felgyorsulására. Ez az árfolyamesés megtörtént, mégpedig nem is akármilyen mértékben. A nemesfémek árfolyama 25%-ot esett az elmúlt néhány hónap alatt.


Bizonyára mindenki értesült az előző bejegyzésben ismertetett PRISM megfigyelésről, az Obama kormány másik botrányáról, aminek lényege, hogy komoly eszközökkel figyelik az újságírókat és persze az egész lakosságot, főleg, akik első körben a rendszer ellenségeinek tekintendők. Ugyanez a forrás arra figyelmeztet, hogy a kormány komoly erőkkel készül egy igazi globális ítéletnap kezelésére.

Látva a hatalom egyre alantasabb lépéseit, elképzelhető, hogy egy sokkal komolyabb válságra vagy válságokra lesz szükség a figyelemeltereléshez.

Doug Hagman alábbi beszámolójának súlyosságát az adja, hogy rólunk szól. Rólam, rólad és családjainkról.
Valami komoly dologra készülnek. 

Doug belbiztonsági informátora az alábbiakat közölte:

„Aki azt gondolja, hogy az amerikai megfigyelési botrány középpontjában valami külhoni ellenséggel szembeni harc lapul az nem ezen a földön jár.
Azt se gondolja senki, hogy a helyzet nem lesz rosszabb. Napról napra romlani fog. Olyan komoly dologról van szó, ami az ország vezetésének és tisztségviselőinek bukását hozhatja, párttagságtól függetlenül.
A Nemzetbiztonsági Hivatal és Igazságügyi Minisztérium azon munkatársainak, akik tisztában vannak a helyzettel, kötelessége lenne nyilvánosságra hozni, amit tudnak és harcolni az igazságért, azaz tenni a dolgukat. Ilyet még nem láttam.

A kormány megpróbálja elkapni a kiszivárogtatókat, a média forrásait és bárkit, akit „árulással” vádolhatnak. Ők így hívják: „árulás”. Láttál már ilyen arcátlanságot? A kormány szerint, az, aki elmondja az igazságot Bengáziról, az IRS (amerikai adóhatóság) botrányról, a pokolról, vagy bármiről, az árulást követ el,” mondta forrásom.

„De hiszen, ezt már mind tudjuk,” válaszoltam.
Úgy nézett rám, mint még soha korábban és erősen mellbebököt:
- „Nem Jack. Nem tudod,” mondta. „Ez komolyabb, mint képzelnéd, komolyabb, mint bárki képzelné. 



A kormány gyűjti a források neveit, a kiszivárogtatók és családtagjaik neveit, a média forrásainak neveit és minden olyan ember nevét, akivel beszéltek. A lista hatalmas. Ha nem az MSNBC-nek vagy a CNN-nek dolgozol bizonyára rajta vagy. Ha komoly olvasótáborral rendelkező weboldalad van és konzervatív a beállítottságod, bizonyára rajta vagy. Ez a politikai disszidensek, nem pedig az ellenségek listája,” mondta.


„Mit jelent az, ha valaki rajta van a listán?”



„Cenzúrát jelent. Minden olyan forrás cenzúráját, ami megpróbálja leleplezni, hogy mi történik valójában. Azt próbálják megakadályozni, hogy a számukra kompromittáló információk szélesebb körben elterjedhessenek. Próbálják menteni a menthetőt, a legkomolyabb eszközökkel. Az Internet cenzúrájáról van szó a nemzetbiztonság zászlaja alatt. A tervek már elkészültek. A „figyelő szemekről” megjelent legutóbbi híradások igazán veszélyessé tették a kormányt és a hozzá tartozó erőket. Úgy érzik, hogy sarokba szorították őket és veszélyben vannak és én olyan tervekről hallok, hogy le akarják állítani az olyan jellegű információáramlást, ami rossz fényben tünteti fel a kormányt. Rövid az idő.”


„Hogyan akarják ezt kivitelezni? Egyáltalán lehetséges?” 

„Először az Igazságügyi Minisztérium segítségével akarják elhallgattatni az újságírókat, mint a Rosen Ügyben, de nem fognak itt megállni. Mindenféle nemzetbiztonsági rendelkezést, törvényt, dokumentumot és bármit fel fognak használni, hogy kiiktassák a nagyobb veszélyeket,” mondta forrásom.

A következőkben valamilyen külső veszélyt fognak kihasználni, ami lehet a gazdasági összeomlás vagy egy közel-keleti háború, például Szíriában, vagy mindkettő, hogy korlátozzák az Interneten elérhető információkat. 
És tudod mit? Az emberek el fogják hinni!”

„Aszerint amit láttam, és amit nem lett volna szabad látnom, a Belbiztonsági Minisztérium, más szövetségi ügynökségekkel együttműködve, börtönnel kezdik fenyegetni az amerikaiakat, ha megtagadják az együttműködést.
Emlékszel, hogy volt már szó színkódos listákról? Ilyeneket fognak használni. 
Azok az emberek a célpontok, akik leleplezik a Bengázi eseményeket, akik a dollár haláláról beszélnek vagy megkérdőjelezik Obama státuszát. Öt év alatt jutottak el erre a pontra. Az a rusnya igazság, hogy ezek a szabályozások és törvények nem Obama alatt kezdődtek, hanem sokkal korábban. 

Az alkotmányos köztársaság elpusztításáról van szó. Amíg egyesek el voltak foglalva bizonyos kérdésekkel nem vették észre, hogy mire is megy ki a játék. Ez a „végjáték”, minden golyó beletalál a lyukba,” mondta.





Több is jön még

„Tedd közzé ezt az információt, amíg még lehet,” kérlelt a forrásom. „Mondd el az embereknek, hogy nincs sok időnk. Az Obamát és a kongresszus tagjait leleplező legutóbb kiszivárgott információk eredményeként magasabb fokozatba kapcsolták terveik kivitelezését.

Amerika marxista hatalomátvételéről van szó. Arról van szó, hogy túlél-e az ország még egy július 4-ét. Arról van szó, hogy az eljövendő háború során milliók halnak meg a kormány tervei miatt.”



„Ezek veszélyes emberek, akik bármire képesek, hogy megállítsák a számukra negatív információk kiszivárgását, pedig az igazi információknak csupán körülbelül az egynegyedéről szólnak a hírek. A másik háromnegyed mindent megváltoztat. Először azonban tudatni kell az emberekkel, hogy még nincs vége és ezt addig kell megtenni, amíg az Internet még szabad. Ma kell megtenni.”

Forrásom egyebeket is közölt, de kérése szerint a fentieket teszem közzé. 
Azért írok, hogy minél több ember tudja, veszélyes idők jönnek. 
Háború és cenzúra a hatalom nevében, a nemzetbiztonság ürügyén. 
A helyzet kezd eldurvulni. Figyeljünk! Készüljünk fel! Mert ők is ezt teszik.....

Ezen és sok másik oldalon évek óta figyelmeztetünk a megfigyelt társadalom kialakulására. 
Mit olvasunk a hírportálok címoldalain? 100%-ban megerősítést nyert mindaz, amit írtunk. Néhány napja még sokan azt gondolták, hogy ilyen nem történhet meg.

Figyelmeztettünk, hogy a kormány a hatalmát nem a külföldi ellenség, hanem saját állampolgárai ellen fordítja. Mára mindenki számára egyértelmű kell legyen, hogy mi vagyunk a célpont.

Ez a film is azért készült, hogy felhívja a figyelmet arra, ami a világra vár:



Arra is figyelmeztettünk, hogy ezek az események egy háborúban végződhetnek, ami egész bolygónkat megváltoztatja.
Nem maradt kétely, hogy a bábuk a helyükre kerültek a sakktáblán.

Az események jönnek. Lehet, hogy nem holnap. Lehet, hogy nem a jövő hónapban, de még életünk során szemtanúi leszünk.

Nem ez lesz az első alkalom a történelemben. A kormány által szponzorált gyilkosságok százmilliók életét követelték a múltban. Egyesek szemében ez csupán a cél elérése érdekében bevetett eszköz. Statisztikai adat. Ma sincs másként.

 

Kapcsolódó bejegyzések:
Szervezett állami terrorizmus - Szükségállapotra készülhet fel hamarosan a világ
Globál - A mindent látó szem - Mindenki megfigyelése és lehallgatása 9/11 után valóság

0 comments:

Post a Comment