Nem deviza! Nem hitel! -Bank kartell ! - Az Európai Bíróság elé küldik az OTP kontra devizahitelesek ügyét



Mivel kezdettől fogva maximálisan támogatjuk Kásler Árpád egyedülálló és példamutató harcát a Nemzetközi pénzkartell és szervezett magánhatalom kezében lévő bankrendszer csalása ellen - ami DEVIZAHITELEZÉS álnéven futott és emberek százezreit csapta be - ezért nem tehetjük meg, hogy nem számolunk be arról a rendkívül jelentőségű fordulatról, ami ebben az ügyben született. 
Reméljük, hogy ez a BEFEKTETÉSI CSALÁS - mely ma már köztudottan az évszázad átverése és legmocskosabb akciója volt -, mely külföldi tulajdonosok és magyar hazaárulók sebét degeszre tömte - NEM MARADHAT KÖVETKEZMÉNYEK NÉLKÜL !
Cáfolhatatlanul  a magyar társadalom eladósítása volt a célja, amiért a 2002 és 2010 között regnáló Medgyessi-Gyurcsány-Bajnai kormányt teljes felelősség terheli.

Ezt a beszélgetést feltétlenül hallgassátok végig ! Szó van a a bűncselekményről, a kartellről ... és különösen figyelmetekbe ajánlom a végszót Izlandról is! 




A Kúria felfüggesztette a Kásler Árpád és társa kontra OTP Bank és társa per tárgyában indított felülvizsgálati eljárását, és az Európai Unió Bíróságának előzetes döntéshozatali eljárását kezdeményezte.

A döntést Vezekényi Ursula, az ügyet tárgyaló tanács elnöke jelentette be, miután a perbeszédek elhangzása után eljárásjogi problémák megtárgyalására hivatkozva szünetet rendeltek el. A végzés ellen fellebbezésnek nincs helye. A gyorsított előzetes döntéshozatali eljárás lefolytatása iránti kérelem az EU Bírósága eljárási szabályzatának 105. cikk 1. bekezdésén alapul, figyelemmel az ügy kiemelt társadalmi jelentőségére.

Az ügy előzménye, hogy Kásler Árpád, a Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezetének elnöke és felesége a többi között azért indított pert az OTP Bank ellen, mert a hitelintézet az aktuális törlesztőrészlet forintösszegét az általa alkalmazott devizaeladási árfolyamon határozta meg, miközben a folyósításkor vételi árfolyamon állapította meg a kölcsön összegét. A Szegedi Ítélőtábla − helybenhagyva az elsőfokú ítéletet − az eladási árfolyam helyett a vételi árfolyam alkalmazását rendelte el a törlesztésnél is, visszamenőleges hatállyal.


Csatát csata után vívunk, eddig voltak győzelmek. A január 15-i Kúria ítéletet nem merték meghozni. Senki se essen kétségbe attól. Aminek igazán van jelentősége az az, hogy mennyien leszünk képesek azonos nézetet vallani, legalább a deviza átverések terén. Mennyien leszünk képesek felsorakozni egy zászló alá? Ez a legnagyobb feladat emberek és pénzbe se kerül! Mégis képtelenek vagyunk meglépni.
Sokan, nagyon sokan kérdezték, hogy miben segíthetnek a harcomban? Ez nem az én harcom, ennyi energiával én a világ bármely részén boldogulhatok. Ez egy nemzet harca! Harc a túlélésért, a megmaradásért és az emberek önbecsülésének helyreállításáért.
Erre kérek felhatalmazást!

Támogatói Regisztráció – Kásler Árpád részére (kattintson)

Tisztelettel, Kásler Árpád


Ezek az INFORMÁCIÓK A GAZDASÁGI RENDSZERRŐL nélkülözhetetlenek!Deviza nyilvántartású hitelben megkárosodott adósoknak valamint felvilágosodni szándékozó KEZDŐ KÜZDŐKNEK

Korábbi bejegyzések:
A devizahitelekkel kapcsolatban írnék pár szót+Kásler Árpád a Csaba TV háttér című műsorában

Kásler Árpád védelmében, akit OTP-Csányi megfenyegetett !!! Itt az idő emberek! Egy jó ügyért!


!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! EZ A VIDEÓ PEDIG NÉLKÜLÖZHETETLEN A MEGÉRTÉSHEZ !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! 

0 comments:

Post a Comment