Földönkívüliek sosem landoltak a Földön ? Ugyan már !...


Egy bennfentes beszámolója - Extraterrestrial presence on planet Earth

Miután a héten a Fehér Ház bejelentette, hogy semmiféle információja nincs földönkívüli életről, illetve hivatalosan is megerősítette, hogy földönkívüli élőlények tudomásuk szerint még sosem landoltak a Földön, és semmilyen módon nem léptek érintkezésbe az emberiséggel - amit persze csak a legnaívabbak hisznek már el - itt az idő, hogy elkezdjünk kicsit elmélkedni ezen a témán és összevessük, miket is tudunk jelenleg. 
Ezért a közeljövőben több bejegyzés is fog kapcsolódni az UFO-jelenségekhez, illetve hogy kik, miért, mióta látogatják bolygónkat, illetve mekkora tudás és technológia birtokában vagyunk mi... A "Mi" természetesen nem az emberiséget jelenti, hanem azt a rendkívül szűk irányító csoportot, mely kisajátította és kizárólag saját érdekeinek érvényesítésére használja ezeket a számunkra csak jövőbelinek tartott technológiákat. Értem ezalatt az ingyen energia évtizedek óta történő felhasználását, a Tesla féle longitudinális hullámok űrutazásban való alkalmazását (melynek segítségével Mars telepeket hoztunk létre 1962 május 25-e, az első emberi Marsra szállás óta), az idő és tér hajlítására használt módszereket...stb.
Egy nagyon jó beszélgetést már korábban láthattatok arról, hogy az emberek 50 éve látogatják a Marsot és a Marson valójában nem csak, hogy élet van, hanem erdők, folyók, kék ég ...stb. Mindez a NASA archivumából legálisan "kibányászható"...meg lehet nézni a képeket.

Jelenleg a fellelhető tudásanyag alapján a következő állításokat már tényként kezelhetjük :

1. Idegen civilizációk az ősi időktől kezdve a mai napig látogatják a Földet.
(erre számos történelmi bizonyíték is van, legfeljebb a megmagyarázhatatlan dolgok a tudomány süllyesztőjében kötnek ki.)
2. Idegenek egyrészt földönkívüliek, másrészt magasabb dimenziókban lévő lények, melyek néha a Föld jelenlegi frekvencia-tartományában, a mi ún. 3 dimenziós valóságunkban is manifesztálódnak...ekkor UFO-jelenségként mi is érzékeljük őket.
3. A Holdon, a Marson is vannak bázisaik. Ezzel a leszálló asztronauták mindkét égitesten szembesültek.
4. Az emberiségnek fogalma sincs, mennyire nyüzsög "körülöttünk" az élet és nem tudnánk elmenni a legközelebbi égitestekre anélkül, hogy ott ne botlanánk idegen életformákba.
Ízelítőül ezt a bennfentes beszámolót érdemes meghallgatni. Egyébként ezzel számos más forrás is egybevág. Ezekről később még lesz szó....




Egy kis ízelítő a legnézettebb videóim közül. Vannak benne érdekes dolgok...


Kapcsolódó bejegyzések:
Élet a MARS-on:Emberek 50 éve látogatják a MARS-ot

0 comments:

Post a Comment